Diószegi Vilmos (1923–1972) munkásságának központi részét képezte a szibériai és közép-ázsiai népek sámánhagyományainak kutatása és gyűjtése. 1947-től 1963-ig a Néprajzi Múzeum munkatársaként az Ázsia-gyűjteményt kezelte, közben öt alkalommal járt Ázsiában kutatóúton. E gyűjtések során több ezer fényképet, számos hangfelvételt készített, valamint sámántárgyakat hozott haza.
Diószegi Vilmos tudományos érdeklődésének középpontjában az altaji és uráli nyelvet beszélő népek sámánizmusa állt. 1957-ben és 1958-ban három-három hónapot töltött burjátok és szibériai törökök között, 1960-ban Mongóliában, majd 1964-ben az Altaj hegységben gyűjtött.
Ebben az időszakban a szibériai sámánok már több évtizedes üldöztetést, valamint tevékenységük teljes tiltását tudhatták maguk mögött. Diószegi így elsősorban a sámánsírokban talált, a használatból régen kikerült viseletdarabokat és eszközöket menthette meg a múzeum számára. Ugyanakkor még sikerült találkoznia olyan, korábban sámánként működő idős személyekkel, akik e tárgyak készítését, használatát, szimbolikáját az emlékezetük alapján részletesen ismertetni tudták vele.
A Diószegi Vilmos által készített zenei felvételek sámánénekeket és interjúkat tartalmaznak. A sámán dobolás és ének segítségével igyekezett megidézni a segítőszellemeit, illetve elűzni az ártó szellemeket. A dobolás eltérő ritmusának más-más szerep jutott egy-egy sámánszertartás során.
A zenei felvételeket az elmúlt években a múzeum szalagdigitalizálási projektjének keretében sikerült átjátszani. Meglepetésre a felvételek között jó pár oldalon több órás zenei felvétel és beszélgetés van.
Ahhoz, hogy ezeket a felvételeket tanulmányozni lehessen, úgy, mint a gyűjtemény egyéb részei esetében, online felületen tesszük ezeket közzé.
A felvételeket a gyűjteményben lévő szalagok sorrendjében közöljük. Ahhoz, hogy tanulmányozható legyen, a szalagok fotóját is közöljük, hogy látható legyen a rajtuk lévő felirat.
